A csend végtelen. A délelőtti nap
laposan érkező sugarai szikrákat
szórnak a havon. A fejedből törlődnek a gondolatok. Híre-nyoma
sincs a
pályák zajos nyüzsgésének és a délutáni buliknak. Csak te és a
hegy.
Szabadság. Korlátok nélkül, kedved szerint variálhatod az íveket.
Nincsenek kötelezettségek, nincsenek bámészkodó tekintetek. Te
magad
döntesz mindenben.
Szép lassan kiaraszolsz a lejtő
szélére. Egy pillantás a mélybe. A
lélegzeted elakad. A lábaidból kiinduló, jóleső remegés egész
testedet
megborzongatja. A pulzusod egyre
szaporább. Már érzed az adrenalint.
Villámgyors, éles gondolatok cikáznak az agyadban. Csak
a lefelé útra
koncentrálsz. Merre legyen az arra, milyen a hó. Mindenesetre az útnak
egyelőre csak egy darabkája látszik, aztán jön a nagy ismeretlen. Hol
lehetnek a tájékozódási pontok? Hogy induljak neki? A döntések a
pillanat törtrésze alatt születnek. Te vagy az első a terepen a
legutóbbi hóesés óta. Tisztában vagy a veszélyekkel. Akarod és
elfogadod őket. Kontroll alá akarsz vonni mindent, de a
kockázatokkal
számolnod kell. Elég lesz ide a tudásod és a tapasztalatod? Veszel egy
nyugtató, mély lélegzetet. A leheleted végtelenné fagy a jeges
hidegben. Még egy rövidke, gyors kötésellenőrzés. Megigazítod a
szemüveged. Végigtapogatod a ruhád zsebeit, meggyőződsz róla,
valóban mindegyik zárva van. A rutinszerű mozdulatok
megnyugtatnak, megerősítik
önbizalmadat és döntéseidet. Hajrá. Az első lépés. Csípőig
süllyedsz a
hóba. Az első hószökökút az arcodba spriccel. Levegő után kapkodsz.
Következő kanyar. Csak te és a hegy, a természet, és a kaland. Nincs
idő gondolkodni. Újabb kanyar. Gyorsulás. A porhóban csaknam
súlytalanná
válsz. Melletted sziklák rohannak el. Az adrenalin immár
boldogságmámorrá szelídült. Mámorító
élmény. Meg tudod csinálni. Az út
egyre meredekebb. A sebességed egyre nő. Léced hátsó
kétharmada
folyamatosan a hó alatt van. A hátad mögött felkavarodó hóförgeteget
csak ösztönösen érzékeled. A nyomvonalként választott
vízmosás irányt
változtat. Te szédítő tempóval érkezel a nagy kanyarhoz és
messzire
kisodródsz. A levedlett bőrként elhagyott meder még utánad
üvölt. Nem
számít. Te biztosan állsz a lábadon. Lihegve veszed tudomásul, fogy a
szufla. A combizmok bedurrantak. De tartod a sebességet. A hókristályok
most már égetik a bőrödet. A gravitáció térdre kényszerít. Teljes
gázzal előre a következő kiszögellés irányába. Maximáélis
erőbedobás.
A felvert hófelhők méteressé dagadnak. Újra vissza a keskeny
sodrásba.
Az utadat szegélyező fák, diadalod néma tanúi, mintha fejet
hajtanának
teljesítményed előtt. Aztán szűz terep következik. Fény-árnyék játékban
pompázó, széles hegyoldal. Ritmikusan váltakozik a súlytalan repülés és
a kemény nyomás a kanyarokban. Lefelé lebegsz. A feszültség
csökken.
Szabadnak érzed megad. Te vagy a legnagyobb. Már csak néhány
forduló a
világ. Nagyon laza vagy. És vége. Egy pillantás a legyőzött
hegygerincre. Nem semmi! Karjaidat magasba lendíted, ordítani
szeretnél, de kimerültséged néma párává tompítja a hangot. Csak a gőz
tör elő belőled. Hanyatt dobod magad a hűs, puha hószőnyegbe. A
leheleted sötétkéknek látszik. A szíved kalapál. Már megint
nincs
levegő. Egy aprócska diadalmas kiáltás. Így még nem
sokszor érezted
magad. Újra felnézel. A te lejtőd. Hódolat. Büszkeség.
Boldogság.
És mi marad utána: az emlékezés. A szerencsés pillanatok, a veszély,
a
kockázatos helyek, a megoldások emléke. Érzéseidet és
tapasztalataidat
megosztod freeride partnereddel. Páratlan dolog lehet, ha
valamit
valakivel együtt élünk meg, közös kalandban van
részünk.Ennél közelebb
nem is lehet egymáshoz kerülni. Igazi kötődés, barátság. Együtt
leigázni
a hegyet és a veszélyt. Valahogy minden érzés intenzívebbnek tűnik.
Még
a sör íze is. Egészségünkre.
A cikket írta: Georg Schantl
A cikket fordította: Molnár Krisztina
A
cikket Klaus Haselböck főszerkesztő engedélyével a Land der
Berge/Télmény Magazin - ból vettük át.
vissza
|
